A nyers etetéssel foglalkozók egy részénél el terjedt az a nézet, hogy azért kell így etetni, mert a kutyának a farkas az őse, és az étrendben nincs szerepe a növényeknek, mert azt kell adni a kutyának, amit a farkas a vadonban enne. Ez azt jelenti, hogy nincs helye az étrendben a kiegészítőknek, gyümölcsöknek, zöldségeknek és a tejtermékeknek. Ha megemlíted a gabonát, akkor pedig te leszel maga az antikrisztus a szemükben. De vajon tényleg ez lenne a legmegfelelőbb a kutyák számára? Tényleg csak húsra, csontra és belsőségre van szükségük?
A modern háziasított kutyák a szelektív tenyésztésnek köszönhetően minden formában, méretben és színben előfordulnak. De mennyire hasonlítanak a farkasokhoz, és mit jelent ez a kedvtelésből tartott kutya táplálásában?
Sok nyers táplálkozásban jártas tanácsadó úgy véli, hogy a kutyák DNS-e 99,8%-ban megegyezik a farkaséval, így az ideális étrend a számukra, ha azt esznek, amit egy farkas a természeten fogyaszt. Ez az információ általában Robert K. Wayne PhD. idézetéből származik.
„A házi kutya a szürke farkas rendkívül közeli rokona, az mtDNS-szekvencia legfeljebb 0,2%-ban különbözik…”
(Molecular evolution of the dog family, Theoretical & Applied Genetics, June 1993, Vol. 9, No. 6.)
Ez az idézet továbbra is széles körben oszlik meg a nyers táplálkozás világában, és minden bizonnyal meg van a maga értelme. A kutyák nagyon hasonlítanak a farkasokhoz, és a legtöbb kutyafajta valóban a farkasokhoz vezethető vissza. Egy biztos, a farkas és a kutya is húsevők. De ez vajon tényleg azt jelenti, hogy ugyanolyan étrendi követelményekkel rendelkeznek?
Fontos megjegyezni, hogy a két élő szervezet közötti DNS-szekvencia hasonlósága nem mindig azt jelenti, hogy akár távolról is hasonlítanak. Például az ember DNS-szekvenciájának több mint 95%-a azonos a csimpánzéval, és körülbelül 50%-a a banánéval.
Wayne 1993-as kiadása óta számos kutatást végeztek a kutyák és farkasok hasonlóságáról, valamint arról, hogy milyen változások következtek be a háziasított és a vadon élő társaik között. Természetesen a nyilvánvaló változás a temperamentum és a megjelenés lenne. De ha mélyebben vizsgáljuk más is kiderül. A szürke farkas és a háziasított kutya közötti különbség 0,2%-kal nagyobb, mint amilyennek tűnik.
A kutatók különbséget találtak a kutyafajták és a farkas amiláz termelésért felelős génjeik számában. Egy tanulmány kimutatta, hogy a farkasoknak az amiláz enzim előállításáért felelős génből mindössze 2, míg a kutyáknak 4-30 darab áll rendelkezésre. Az agrár társadalomban háziasított kutyáknál több gén fejlődött ki, mint azon fajtáknál, amelyek olyan területekről származnak, amelyek nem támaszkodtak elsődlegesen a mezőgazdaságra. Ez a kutatás nem csak az amilázgéneket vizsgálta a kutyákban, hanem azt is, megállapította, hogy a kutyák más fajta maltázt termelnek, mint a farkasok, ami nagyon hasonlít, a mindenevőkére és a növényevőkére.
„Eredményeink azt mutatják, hogy a korai kutyák háziasításában nagy szerepe volt a keményítőben gazdag étrendnek, ezért nagyban változtak a táplálkozási igényeik a farkaséhoz képest.”
Ez azt jelentik, hogy annak ellenére, hogy sok nyers táplálék forrást igényel a kutya, de több amilázt is termel (bár a hasnyálmirigyben és a vékonybélben, nem pedig a nyálban), ezért táplálási igényeik eltérnek a farkasokétól.
Nyilvánvaló, hogy a kutyák húsevők. Lehet nem szükségszerűen ragadozó, mint a macska vagy a görény, de miután figyelembe vesszük az állkapocs-szerkezetét, fogazatát, rövid, savas emésztőrendszerét és ragadozó viselkedését, nehéz tagadni, hogy a kutya még mindig húsevő és nem mindenevő. Az a tény, hogy képes megemészteni a keményítőt, természetesen nem azt jelenti, hogy étrendje megköveteli, hogy része legyen; egyszerűen azt jelenti, hogy megemészthető, hasznosítható számára.
Azt is be kell látnunk, hogy a vadon élő kutya étrendje biztosan nem lehet optimális. Végtére is a farkasokat „opportunista” vagy „szennyező” húsevőknek is nevezik – esznek, amit találnak, és nem mindig a legjobb választás ez az egészségükre nézve. Ismeretes, hogy ha nem találnak táplálékot, akkor akár napokig éheznek, vagy parazitákkal, fertőzésekkel teli, rothadó tetemekből lakmároznak. Étkezésük során sérüléseket is szerezhetnek, mint például a repedt fog, amely súlyos fertőzésekkel járhat. A farkasok átlag életkora 6-8 év, amely jóval rövidebb, mint a háziasított társé, pont azért mert nem mindig jut megfelelő táplálékhoz. De mit enne a farkas, ha képes lenne rá, hogy a lehető legjobbat válassza? Természetesen nem azt, amit a természetben eszik.
Ez a „természet iránti érdeklődés” a kutyatartás minden területén alkalmazható. Talán az természetes, hogy írtjuk az élősködőiket, hogy vakcinázzuk őket, hogy igyekszünk megelőzni a szívférgességet, hogy ápoljuk vagy pórázon sétáltatjuk őket? Azt lehet állítani, hogy maga a háziasított kutya „természetellenes”. Tenyésztettük őket különféle munkák elvégzésére, vagy csak azért hogy ne legyünk egyedül. A temperamentuma és a ragadozó ösztöne miatt valamikor vadon élő állatnak neveztük, és most háziasított állat. Ez természeténél fogva természetellenes; de csak azért, mert természetellenes, nem jelenti azt, hogy természeténél fogva rossz is.
Amikor a legmegfelelőbb étrendet keressük kutyánknak be kell látnunk, hogy nem feltétlenül felel meg számukra a vadon élő farkasok étrendje alapján összeállított „természetesebb” étrend. Nem szabad elfelejteni, hogy minden kutya más és más, így nem minden kutyának jó ugyan az az étrend. A kutyákat olyan egyéneknek kell tekinteni, akik eltérő táplálkozási igényekkel rendelkeznek, amely számos tényezőtől függ, beleértve az mozgásigényét, az anyagcseréjét, az egészségét és a genetikáját. A kiegészítők, a gyümölcsök/zöldségek, a tejtermékek és a gabonafélék hasznos nyers táplálékot jelenthetnek számos nyers étrendben. A nyers étrenddel a kutyának egy optimális táplálási formát biztosítunk, nem pedig csupán a „természetes” étrendet.
Nyilvánvaló, hogy egy megfelelően kiegyensúlyozott és helyes zsákmánymodelles nyers étrend megfelelő táplálkozást biztosít a kutyáknak – mondhatnák azt is, hogy a legtöbb kutyának. Viszont a sok zsákmánymodell alapján etető közösségben gyakran előforduló szigorú gondolkodásmód nem csak szükségtelen, hanem potenciálisan káros. A gazdának nem kellene úgy éreznie, hogy „megszegi” a szabályokat, ha úgy dönt, hogy kiegészítőket ad kedvencének, vagy ha néha zöldség is kerül a tálba, a szigorú zsákmánymodell-étrend nem működik minden egyes kutyánál.
Vélemény, hozzászólás?