Van e olyan, hogy tavaszi és őszi Baby boom? I.

 

Mivel több olyan képzést elvégeztem, ami kutyákkal kapcsolatos (dietetikus tanfolyamok, kutyakozmetikus képzés), mai napig azt tanuljuk, hogy két fő ivarzási időszak van a kutyák életében. Egy tavaszi (február-március) és egy őszi (augusztus-szeptember), így tavaszi baby boomnak nevezzük a március-áprilisi időszakot, őszinek pedig a szeptember-októberit. Viszont az urbanizációnak, azaz városiasodásnak nagyon sok mindent köszönhetünk, például jelen esetben azt, hogy nincs tavaszi és őszi baby boom, hiszen a kiskutyák egész évben születnek, nem csak ebben a két évszakban. 

Az őszi, tavaszi ivarzás mára inkább csak a kint tartott kutyák sajátsága. A benti tartásnak és az állandó hőmérsékletnek nem csak az az ára, hogy a rövid szőrzettel rendelkező fajták egész évben megállás nélkül ugyanazzal az intenzitással vedlenek, hanem hogy bármikor képesek utódokat létre hozni.

Viszont az tagadhatatlan, hogy amikor a természet ébredezik sok esetben mi is arra a következtetésre jutunk, hogy szükségünk van egy új négylábú családtagra.

Bárki, aki beleszeret egy kedves kis pofiba, vagy négy aprócska tappacsba jobb, ha körültekintő.

Mire figyeljünk mikor kiskutyát vagy kiscicát vásárolunk?

Először is a házi szaporulatokat cica fronton is kerüljük, ha nem fajtatiszta különleges kis bársonytalpúra vágyunk, akkor irány a helyi menhely, vagy pedig a civil állatvédő szervezetek. Egy kiscica megmentésével egy újabbnak lesz helye, míg a házi szaporulatból elhozott ingyen cicával csak azt támogatjuk, hogy minek ivartalanítatni, valaki úgyis elviszi a piciket. 

Kutya esetében is a hivatalos tenyésztőket részesítsétek előnyben. Ha úgy érzitek jelenleg nem fér bele a keretben egy törzskönyves kiskutya, akkor várjatok, nem hajt a tatár. Sajnos mi emberek vagyunk annyira önzők, hogy minden most azonnal keljen, de egy kiskutya hatalmas felelősség és hidd el nekem egy szaporítós “olcsó” kiskutyára orvosi költségekkel többet is rá fogsz fizetni, mint a megfelelő szűrésekkel rendelkező ellenőrzött és tervezett tenyésztéssel születő társára.

Persze tenyésztő és tenyésztő között is van különbség, mindig tájékozódj a MEOESZ fajtagondozó egyesületnél, hogy akit kinéztetek ő valóban az e akinek mondja magát.

Ha pedig mindegy a fajta, akkor irány a menhely, rengeteg boldogtalan szempár fogad majd ott, akik a világon a leghálásabbak lennének, ha beköltözhetnének a kanapétokra.


A továbbiakban arról beszélek, mire kell figyelnetek - főleg első gazdiknak - és mit kell beszereznetek mielőtt megérkezik az új családtag. Ez a bejegyzés két részes lesz, az első a kiskutya érkezését boncolgatja a második a kiscicáét.


Kiskutyával bővül a család!


Menhelyi kutyus:

A világ legcsodálatosabb dolga örökbefogadni egy kis lelket. A menhelyről kikerült kutyusnál nincs hálásabb élőlény. Tehát körbejártátok a helyi menhelyeket és állatvédő szervezeteket, meg van a szerelem egy kis/közepese/nagy gombszemű angyalkával, megvan az előszerződés is, vihetitek haza… De otthon mi várja?

Sok elsőgazdi bedől a különböző állateledel láncok kezdőcsomagjainak, amik lehetnek hasznosak, de sok esetben felesleges dolgokat is tartalmaznak.

Tenyésztőtől vásárolt kutyus:

Megvártátok a várólistát (sok esetben ez is van bizony), látogattátok a kutyust, barátkoztatok vele és eljött a nap, 10 hetes és mehettek is érte. Miből tudod még, hogy jó tenyésztőt választottál: a költözés napján kezdőcsomaggal kapod a kis családtagot és mindent elmagyaráz, amire szükséged lehet. 

Mi az, amit egy jó kezdőcsomag tartalmaz?

Táp: Általában 1 hétre elég tápot kapsz a kiskutya mellé, amivel megkönnyíti a tenyésztő nektek az összeszokást és láthatod azt is mit evett. Miután az elfogy eldöntheted, hogy folytatod ezzel az etetést, vagy másik táp után nézel, esetleg más etetési irányzatot választasz. Ha kérdésed lenne ezekkel kapcsolatban, akkor keress bátran, segítek mindenben, hogy kiskutyád igényei maximálisan ki legyenek elégítve.

Rongy/plüss: Ez mindig kicsit büdösnek tűnhet, de soha ne mossuk ki! Ezek a dolgok általában a születéstől ott voltak a kutyákkal az alomban. Ezek az otthon, az anya kutya szagát jelenti számukra és azért kapjuk, hogy stresszmentesebb legyen az új élet kezdete, mindig biztosítsuk a kiskutyának, hogy ehhez hozzáférjen, hisz megnyugtatja.

Sétáltató szett: Ez már opcionális, ha az első két dolgot megkapjátok más már nem is nagyon kell, de vannak tenyésztők, akik nyakörvet és pórázt is adnak a kutyus mellé. Ezt már csak tenyésztője válogatja, hogy milyen az a póráz és a nyakörv. Vannak ahol névre szóló hímzett póráz jár minden kiskutyának.

Jutalomfalat: ez is opcionális, de sok tenyésztő a táp mellett egy kis mellékes csemegét is elrejt a kezdőcsomagban. Ez mindig rajtad múlik, hogy odaadod-e a kutyusnak. Valószínüleg a kutya szereti ezt a csemegét, hisz a tenyésztő is azért adta, mert nála már találkozott vele.

Szerződés: Igen ezt is mindig a kiskutyával együtt kapod. Ha nem kapsz szerződést, lehet bármilyen hiperszuper a kezdőszett, ha nincs szerződés nem tenyésztővel van dolgod. És ugyanez a helyzet a törzskönyvvel is, olyan alom nincs hogy a szülők törzskönyvesek, de a kicsiknek nincs igazoló papírja a származásról, olyan sincs hogy a gazdi kikérheti, ha akarja, a tenyésztőnek le kell jelentenie az almot és ki kell kérnie a törzskönyveket. Olyan van, hogy később kapod meg, de mindig meg kell kapnod.


Mit vegyél, hogy új kedvenced otthon érezze magát?

Kutyatál legalább 4db-ot! 

Igen, enni, inni fog. A kutyatál száma attól függ, hogy mivel eteted majd az új kedvencet. Ha csak száraztápot kap, akkor gondolhatnád elég a két tál, egy a víznek, egy a tápnak, de ez tévedés. Higiéniai szempontból mind a vízhez, mind a táphoz kell a plusz tál, pl. ha a vízkő lerakódik a tálra, akkor azt alaposabban tisztítani kell, mint mikor csak kicseréled a vizet, ami benne van. A tápos tálat pedig minden étkezés után célszerű elmosni, mert a bacik elszaporodhatnak rajta. Ha nyers vagy főtt étrenden szeretnéd tartani a kis négylábút, akkor is kelleni fog legalább 4db tál. Tehát van egy olyan aranyszabály, hogy annyi pont 2x annyi tálra lesz szükséged, mint amennyit gondolnál. 

Viszont arra mindig ügyeljünk, hogy az első egy hétben mindenféle étrend váltással ne terheljük az új jövevényt, az új hely, az új emberek akikhez alkalmazkodni kell így is hatalmas stresszt okoz, nem kell még ezzel is terhelni. 

Megvan miből eszik, de mit eszik? 

Mindig kérdezzünk rá, hogy amíg a menhely gondozásában volt, mint kapott enni. Sok esetben ez nem egy felsőkategóriás hiperszuper táp lesz, de ne ess kétségbe. Vegyél az adott tápból egy kis zacskóval, kb annyit, amit egy hét alatt elfogyaszthat. A tenyésztő pedig biztosít számotokra valamennyit egyébként is az általa etetett tápból. Az első együtt töltött hét után kezdheted a tápváltást. Ha ebben segítségre van szükséged, vagy a nyers esetleg a főtt étrenddel kacérkodsz, akkor keress bizalommal. Segítek olyan tápot választani, ami a kutyus igényeit kielégíti, vagy pedig segítek a kölyköknek megfelelő főtt, esetleg nyers étrendet összeállítani.

Megvan mit eszik, viszont fogunk sétálni is! 

Ha kertes házban költöztetitek a kutyust, akkor is illik szocializálni, tehát rendszeresen sétálni vele. Ez a gazdinak is kikapcsolódás, hisz napi rendszerességgel tölt időt a szabadban. Ammellett olyan hasznos dolgok is járnak a rendszeres sétával, minthogy a kertben nem kell aknát keresni, tehát azt tudjuk, hogy a kutya nem ürít oda ahol eszik, alszik. Na már most, ha rendszeresen viszed sétálni, akkor a kakilással bizony ki fogja várni ezt az időszakot, hisz neki is az a célja, hogy a székletet minél messzebb vigye a helyétől. 

De mi kell a sétához? Ne vegyetek hiperszuper felxi pórázakat kezdésnek. Az első póráz és sok esetben a végleges is egy sima egyszerű 1,5m-es textil póráz legyen. Ezzel könnyű irányítani, megszokja a láb mellett sétát és könnyen taníthatók vele a vezényszavak. Illetve én személyes tapasztalat szerint mérettől függetlenül a nyakörvet ajánlom a hámmal szemben. Kistestű kutyának is ideálisabb a nyakörv, mint a hám. A hámmal csak húzni tanul meg, szépen a láb mellett sétálni nem. 

A tenyésztő sok esetben ezt is biztosítja, így mielőtt beruházol kérdezd meg tőle, hogy a kezdőcsomag tartalmazza e.

Amit még soha nem szabad elfelejteni a sétával kapcsolatban, az hogy ha a kutya ürít, azt bizony össze kell szedni! Erre a célra rengeteg féle kutyaürülék zacskót lehet vásárolni, amik praktikus henger alakban vannak feltekerve. A legócskább műanyagtól a környezettudatos lebomló kakis zacsiig. Én mióta nyersezünk törekszem rá, hogy amennyire lehet környezettudatosan kutyázzak, így a Mancs Barf bolt kínálatából a Bag Organi Biológiailag lebomló kakis zacsiit használom, amik amellett hogy környezetbarátak még 3 csodálatos színben is elérhetők, tudom ez már csak női hiúság, de ha van akkor miért ne használjam ki?

Tehát, eszik, sétál, ürít, mi meg összeszedjük… Aludni hol fog?

A benti kutyák nagy hányada ágyban alvós lesz. A gazdik egy része szívesen fogadja kedvencét a lábánál, esetleg a feje mellett a párnán. Ám ilyenkor is célszerű biztosítani egy helyet, ahova elvonulhat kedvencünk, ha magányra vágyik. Ez lehet egy ágyibó a sarokban, vagy egy szoba kennel. Az hogy egy kutyának a lakáson belül kvázi ketrece legyen nem ördögtől való. Egy kennelbe szoktatott eb sok esettben kiegyensúlyozottabb, mint az akinek minden meg van engedve.

Eszik, sétál, alszik… Néha játszani is kell!

Fontos mindig, hogy játékot a kutya valódi érdeklődési köre szerint válasszunk. Tehát mikor érkezik ne halmozzunk fel semmit. Vegyünk egy méretének megfelelő labdát és egy olyan plüsst, aminek varrva van a szeme és az orra, hogy ne legyenek lenyelhető részei. A hetek alatt szépen lassan kiismered kedvenced. Hisz nem akarsz úgy járni, hogy felhalmozol otthon egy csomó labdát, és a kutya nem kifejezetten van oda az apportírozásért (a hozd vissza játékért). Illetve az sem életcél, hogy felhalmozzunk rengeteg plüss mindenfélét, amikkel végül a kutya soha nem játszik, mert nem érdekli. Egy kutyának nincs is szüksége túl sok játékra, néha még ahhoz is ragaszkodnak, ami már teljesen használhatatlan, de nekik akkor is a világ legnagyobb kincse.

A szőrzetápolás is fontos kérdés!

Ha rövid szőrű fajtát választottál akkor nincs sok beszerezni való. Szükséged lesz egy Zoorora és egy természetes kutyasamponra, mint például a MyBulldog samponjai vagy szappanjai. A fürdés gyakorisága tőled függ. Ha benti kutya akkor 2 hetente simán lehet gond nélkül fürdetni, csak ne feledjük jól megszárítani őket, kinti kutyáknál inkább nyárra időzítsük a fürdést.

A hosszú szőrrel rendelkező fajtáknál két opció van, azok akik szőrben vannak tartva és a nyírt fajták. Mindkét eset teljesen más ápolást igényel. Ha bővebben szeretnél erről tájékoztatást kapni, akkor keress bizalommal, egy konzultáció keretein belül átbeszéljük, mire kell odafigyelni, milyen samponra és ápolószerekre lesz szükségetek.

Oltási program

Minden kiskutya életének fontos része a megfelelő oltottság. Az oltási programot sosem késő elkezdeni, ha nem kölyökkutyát fogadunk örökbe, a menhely vagy az állatvédő egyesület már elkezdte az oltási programot, sőt sok esetben már be is fejezte, és neked csak az éves ismétlő oltásra kell figyelned. De ha kölyök érkezik a családba mindig érdemes szem előtt tartani milyen oltásai vannak és a korának megfelelően milyeneket kellett volna megkapnia. Ez is sokat elárul a tenyésztőről.

6-8 hetes kor

Parvovírusos bélgyulladás elleni oltás 1.

8-10 hetes kor

Kombinált oltás 1.

Ez a két oltás az, amit általában a költöző kutya birtokol. Persze ez attól függ mikor kezdték az oltási programot és hány hetes korban költözik a kicsi. Viszont 8 hetesnél fiatalabb kutyus semmilyen körülmények között ne hozzatok el, ez törvényileg sem helyes. A megfelelő elválasztási idő egyébként a 10-12 hetes kor.

10-12 hetes kor

Lyme kór 1. (alapimmunitáson felül ajánlható oltás)

12-14 hetes kor

Parvovírus bélgyulladás elleni oltás 2.

14-16 hetes kor

Kombinált oltás 2.

16-18 hetes kor

Lyme kór 2. (alapimmunitáson felül ajánlható oltás)

16-18 hetes kor

Veszettség elleni oltás 1., ha nem kap Lyme kór elleni oltást

18-20 hetes kor

Veszettség elleni oltás 1., ha kap Lyme kór elleni oltást

6 hónapos kor

Veszettség elleni oltás 2.

A parvo és a kombi is feljebb tolódhat ha nem kap Lyme kór elleni oltást. De mivel nincs rendes tél és a kullancsok nem hogy pusztulnának, hanem egyre többen és többen vannak, így én ajánlanám minden kutyagazdinak ezt a választható oltást is.

Emellett, amivel még mindenkinek tisztában kell lennie, hogy 2-12 hetes korig a kölyköket kéthetente, majd három havonta ajánlott széles hatásspektrumú féregtelenítő készítménnyel kezelni.

A külső élősködők elleni védelemre nem térnék ki, ez mindenkinek saját választás és mivel nincs két egyforma kutya, így mindenki másra is esküszik. Kérdezd ki állatorvos véleményét, ismerősökét, ha írsz a dietetika facebook oldalára én is szívesen ajánlok termékeket, amikben hiszek és eldöntheted, ti mit próbáltok ki.

Kozmetika kérdés

Kozmetikusként fontosnak érzem, hogy erre kitérjek. Hisz sok esetben járunk úgy - mi kozmetikusok - hogy 1 éves kutya első kozmetikáját kell elvégeznünk, mert a facebook csoportokban a gazdi azt a tanácsot kapta, hogy nem szabad nyírni egy éves korig.

Megsúgom… Igazítani szabad ;)

Tehát első veszettség elleni oltás után, legkésőbb 20 hetesen már épp ideje időpontot kérni egy nekünk szimpatikus kutyakozmetikushoz. Az első pár alkalom csak a beszoktatásról szól, a kutyust fürdetik és szárítják. Egészségügyi nyírást kap, de a bunda hosszát maximum ollóval igazítják. Hidd el tudom, tanultam. Ha én tanultam, akkor minden kozmetikus tanulta, de ha félsz hogy géppel esnek neki szemed fényének, akkor kérd meg a kozmetikust, had maradhass. Ezt általában nem szeretjük és ha kedvesen megkér a kozmetikus, hogy ne maradj ott, azt ne vedd személyes támadásnak.

Ezt nem azért tesszük, mert titkolni valónk van, vagy esetleg bántanánk a kutyát. Egyszerűen a kutyák 90%-a kezelhetőbb, együttműködőbb ha nincs a közelben a gazdi. Ezzel a kutyát segítjük, hogy ne traumaként fogja fel a kozmetikát, hanem el tudjon lazulni és boldogan távozhasson a fürdés és igazítás végén.

Tehát ha a válasz az, hogy ne maradj, akkor hagyd magára nyugodt szívvel a kozmetikussal a kutyus. Észre fogod venni egy-két alkalom után, ha nem szívesen megy a kutyus a kozmetikushoz, hogy valami nem stimmel, ilyenkor megkérheted a kozmetikust, hogy készítsen videót a kutyusról miután távozol. Sok esetben a hiszti csak a gazdinak szól, és miután becsukódik mögötted az ajtó már körbe is rajongja a kozmetikust.

A kutyakozmetika mind rövid, mind hosszú szőrű fajtánál fontos, ez nem csak esztétikai dolog, hanem egészségügyileg is fontos a rendszeres kozmetikai kezelés. A kozmetikus nem csak szőrt vég, hanem karmokat is, amik nem megfelelően vannak koptatva. És ha szükség van rá akkor bűzmirigy tisztítást is végez. De erről tájékozódj a kozmetikusnál, hisz nem mindenki tudja szakszerűen kipucolni és ilyen esetben nem is vállalja. Tehát ha azt mondja nem csinálja meg nem kell megsértődni, el kell fogadni és ha a bűzmirigy nem ürül rendeltetésszerűen (ezt táplálékkal is lehet befolyásolni) akkor érdemes felkeresni állatorvost, aki kettő perc alatt kinyomja fájdalommentesen és kedvenced újra boldogan futhat, hisz nem feszélyezi semmi.

Megjegyzések

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél